Gépkocsi bérlés nyaraláshoz

A gépkocsi bérlés megkönnyíti a vakációt

A gépkocsi bérlés már egészen elterjedt hazánkban is. A legtöbben persze a fővárosban igénylik ezt a szolgáltatást, mivel itt nem is igazán van szükség saját jármű használatára. Az ember csak felszáll valamelyik tömegközlekedési eszközre, és el is juthat, ahová csak szeretne. Persze ez csak addig ilyen egyszerű, ameddig a főváros határán belül marad az ember. Onnantól azonban, a tömegközlekedés felér egy rémálommal, a taxi ára pedig az egekben van. Létezik-e jó megoldás akkor a Budapesten túli útjainkra, vidéki látogatásokra és vakációra? Hát persze! Már el is árultam a címben is a megoldást, amely nem más, mint a gépkocsi bérlés.

A gépkocsi bérlés előnyei a tömegközlekedéssel szemben

A gépkocsi bérlés sok szempontból előnyösebb a tömegközlekedéssel szemben. Először is, a késések nem zavarhatnak be. A késések a tömegközlekedés során igen bosszantók lehetnek. Az ember megveszi a csatlakozáshoz a jegyét a vonaton, aztán szépen lekési azt, és nem tud az adott járművel menni. Sok esetben több tízezer forintról is szó lehet akár, hogyha nem figyelünk eléggé, ráadásul az úticélon is lehetett programja az embernek időponthoz kötve. Amikor nyaralásról van szó, és szeretnénk időben odaérni, és nem három-négy órával később a tervezettnél, akkor csakis saját járművel induljunk neki az útnak, és inkább vágjunk át az autópályán, minthogy a vonatsíneken rostokoljunk vagy busszal szenvedjünk odáig.

gépkocsi bérlés1_1

A saját jármű alatt itt természetesen a bérelt darabokat is értem, amelyek gyakorlatilag itt ugyanazt a szerepet töltik be, mintha saját kocsival vágnánk neki az útnak.

A másik, ami miatt fontos a gépkocsi bérlés a nyaralás során, az az, hogy kényelmesen el fog férni ezzel a lehetőséggel minden csomagunk, ami igen lényeges szempont. Amikor a tömegközlekedésen cipeljük át a bőröndjeinket, meg fogjuk érteni, hogy miért is mondtam ezt. Ez persze csak akkor fog bekövetkezni, hogyha valakit nem sikerült még meggyőznöm arról, hogy inkább a gépkocsi bérlés lehetőségét válassza.

A tömegközlekedés lekorlátoz minket egy kisebb bőröndre és egy extra táskára, bár nincs írott szabály arra, hogy mekkora csomagokkal mehetünk fel oda. Érdemes azonban ennél többet nem igénybe venni, mert egyszerűen nem tudunk hol elférni, ami komoly gondot okozhat a nap végén. Amikor azonban van egy gépkocsink, akkor bátran pakolhatunk, elférnek a csomagok a csomagtartón, a hátsó csomagtartóban, a lábunk mellett, az ülések között és még a hátsó ablaknál is be lehet tenni néhány dolgot, persze úgy, hogy a vezető azért kényelmesen ki tudjon látni a járműből.

A gépkocsi bérlés szemben a saját járművel

Amikor az a kérdés, hogy inkább gépkocsi bérlésre adjuk a fejünket vagy egyszerűen vásároljunk egy saját autót, rengeteg érvet tudok felhozni az előbbi mellett és az utóbbi ellen. Fordított esetben tényleg csak azt tudom mondani, hogy akkor jó a saját jármű, hogyha azt egyrészt minden egyes nap használjuk, másrészt akkor, hogyha valamilyen vészhelyzet áll elő, és gyorsan el kell jutnunk kórházba, vagy valamilyen helyre barátért, családtagért, stb.

Amikor azonban a mindennapokat nézem, ha nincs az autó teljes mértékben kihasználva, akkor meg sem éri tartani. Egyrészt, sokba kerül a megvásárlása, de még használtan is csomó extra költség merül fel egy járművel kapcsolatban. Elsősorban a karbantartásra és a vizsgáztatásra gondolok itt, amelyeket mindig jó döntés inkább elkerülni. Ha csak arra gondolok, hogy egy nyári gumi lecserélése téli gumira milyen sokba kerül… Inkább nem is akarok saját járművet azért a néhány útért, amit meg fog tenni a tél folyamán, amikor amúgy sem szeretünk a csúszós és veszélyes utakon hajtani.

gépkocsi bérlés1_2

A gépkocsi bérlés nyaraláshoz tehát a legjobb megoldás?

Én azt mondanám, hogy igen. Legyen szó országon belül vagy azon kívül, én mindenképpen tudnám ajánlani, hogy inkább a bérlést vegyük igénybe a saját jármű vagy a tömegközlekedés helyett. Ehhez persze szükségünk lesz egy két éves jogosítványra, tehát valakire, aki tud is biztonságosan vezetni. Azért meg kell hagyni, hogy ez egy várható feltétel volt, ugye? A másik pedig egy korhatár betöltése, amely a megbízhatóság szempontjából fontos. A szerződés megkötése után pedig mehet is az ember, és már csak a benzinre kell költenie az utazás során. Szerintem tehát ez a módszer nem csak előnyös, de nagyon korrekt is minden szempontból, és persze sok esetben akár még spórolhatunk is rajta.

Külföldi utak előtt persze érdemes meggyőződni a gépkocsi bérlés szabályairól, ezt meg kell beszélni a kölcsönző céggel is, esetleges biztosítási kérdéseket ebben az esetben meg kell vitatni. Ennek ellenére, én úgy gondolom, hogy még mindig megéri az árát a dolog, és nem érdemes feladni a nyaralást egy kis extra ügyintézés miatt. Az országon belül pedig többnyire szabad a pálya, jöhetnek a balatoni utak vagy a Velencei-tó felfedezése nyáron, és persze más évszakokban is. A gépkocsi bérlés minden esetben hasznos segítségnek bizonyulhat, amit nem érdemes kihagyni, hiszen megkönnyítheti az utazásunkat többféle szempontból is.